Íme a fakocka, ami miatt tegnap leállt a 3-as metró
Ez valóban annak tűnik.
Idegen tárgy okozta a problémát, de egy átvizsgálás után a szerelvény készen áll majd a közlekedésre.
Ismét ajtóhiba miatt vontak ki a forgalomból egy felújított metrót a 3-as vonalon. Kiderült, egy fakocka okozta a gondot.
A Metrovagonmas szakemberei az ígéretek szerint folyamatosan felügyelik majd a felújított metrókat, és az éjszakai teszteken is részt vesznek.
Moszkvából olyan magasan képzett specialisták érkeztek Budapestre, akik a korszerű metrókocsik fejlesztésére és üzemeltetésére specializálódtak.
Ismét megkapták a hatósági engedélyt a Pandának becézett fekete-fehér szerelvények, amelyekkel sok baj volt korábban.
Azt szerettük volna megtudni a főpolgármestertől, még mindig pletykának tartja-e a hármas metró műszaki hibáit. Ehelyett ízelítőt kaptunk Tarlós István ritka kifinomult stílusából.
Ha igazak a BKV-Figyelő értesülései, nem lehet a felújított orosz metrók problémáit egyetlen okra, az optikai csatoló elem hibájára visszavezetni, ahogy ezt a BKV állította kedden.
Most átvizsgálják az összes felújított metrószerelvényt, de "optimális esetben" a jövő hét második felében újra forgalomba állhatnak. Addig is maradnak a régi jó füstölő szovjet metrókocsik.
Dadogó utastájékoztatás, szerencsétlenkedés a rakoncátlan ajtókkal – Murphy még mindig nem szállt le a 3-as metró felújított szerelvényeiről.
Mégiscsak hiányzik az a légkondicionáló a hitelből felújított orosz metrókból. És csak most kezdődik az igazán durva kánikula.
Egy kapcsolóval próbálják megregulázni a hibás ajtókat.
Nem először éri kritika a 3-as metró Oroszországban felújított szerelvényeit.
A főpolgármester szerint akkor van baj, ha ilyen problémák még egy hónap múlva is jelentkeznek.
Megint nem szállít utasokat a Metrovagonmas által gyártott és felújított metrószerelvény a 3-as vonalán. Kedd délután újra kivették a forgalomból, a BKV szerint a terveknek megfelelően.